Első díj




"Biztosan ti is találkoztatok már olyan bloggal, ami tényleg igényesen volt megírva, és eszméletlen alap történettel rendelkezett, viszont az író, semmilyen visszajelzést nem kapott. Ott virítottak a feliratkozók, de kommenteket, és pipákat nem kaptak. Ilyenkor elgondolkodom rajta, hogy milyen érzés lehet az írónak így? Elsősorban magunknak írunk, de legbelül tudjuk, hogy a visszajelzések is sokat számítanak. Ennek érdekében szeretnék elindítani egy kampányt, ami segítene felfedni a JÓ írókat, hogy minél többen eltudják olvasni a sztorijaikat, hiszen megérdemlik, és az olvasók is élményekkel gazdagodhatnak!"

A részleteket ITT olvashatjátok. :)


Feltételek:

Megköszönöd annak, akitől ezt a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindeninek jár, és az alapműveltség része.
Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad.
Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg ha a tetszésedet is elnyerte! Ha nem, akkor ezt kihagyhatod.
Írj 3 dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.
Írj 2 dolgot, amin viszont még javíthatna! Ennél a lépésnél figyelj, hogy ne legyél bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogról, kinek ajánlod, stb.
Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elég figyelmet! Küldheted híresebb blogoknak is, így többen megtudhatják, hogy van ez a mozgalom, és persze az ő történeteiket sem ismeri mindenki, egy kis plusz, mindenkinek jár! Csak kérlek figyeljetek arra, hogy annak már ne küldjétek, aki 40-szer megkapta!
Rakjátok majd ki a blogotok modulsávjába ezt a képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson!

3 dolog, ami tetszik Lorine W.-ben és a történetében:

- Egyedi a történet
- Letisztultan fogalmaz
- Olvasás közben bele tudom képzelni magamat a történetbe


2 dolog, amin javítani kellene:

- Észrevettem néhány "helyesírási" hibát. Ilyen például az, hogy a szavak utáni vessző után nem ír szóközt, hanem egyből írja a következő betűt. Ez nem hiba, csupán csak megfigyelés, bár néhány embert zavarhat is
- Számomra nincs másik dolog, amiben "hibát" találtam volna, egyedül a fejléccel nem vagyok kibékülve. Szerintem egy kicsit nyomott. Olyan mintha sokkal szélesebb lenne, és olyan, mintha össze lenne nyomva, ettől függetlenül viszont nem cserélném le!


Ajánló:

Minden Larrys, és nem Larrys emberkének ajánlom ezt a történetet, mert annak ellenére, hogy egy meleg regény, mindkét fél számára olvasható.

Akiknek küldöm:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése